Pont jó kettőnknek

A gombakalap széléről egy kövér vízcsepp pottyant Vince orrára.

Vince megtörölte az orrát egy puha levéllel, aztán eligazította a két makkcsészét. Az egyiket magának tette ki, a másikat csigabarátjának. A csiga lassan jár, ezért korán elindult otthonról. Vince azonban megígérte neki, hogy mire ideér, minden készen várja.

A kert friss volt és csillogó. A fűszálakon cseppek ültek. A nedves föld illata összekeveredett a lehullott szirmokéval. Az ernyőgomba alatt már ott gőzölgött a langyos tea.

VinceMár csak a vendég hiányzik.

Ekkor a gomba puha kalapja megbillent. Megült rajta az esővíz, és a széle lassan lejjebb hajolt. Lejjebb, még lejjebb, végül ráborult az üres csészére.

Vince csak nézte. Az előbb még volt kedves kis teázóhelyük. Most egy csuromvizes, lekonyult gomba állt ott.

VinceJaj, így hová ülünk?

Legszívesebben bebújt volna a bokor alá. Új kuckót még sosem épített egyedül. De az ösvény végén már csillogott a csigabarátja lassú, kanyargós nyoma.

Vince vett egy mély levegőt. Körülnézett. A bokor alatt három széles levél feküdt. Kihúzta őket a nedves ágak közül, bár a tüskéi közé közben két hideg csepp is becsurrant.

Az egyik levélből terítő lett. A másikból száraz ülőhely. A harmadikat Vince megpróbálta tetőnek támasztani, de az rögtön lefittyedt.

A kis sün nem bújt el. Most már a virágágyás széléig merészkedett. Ott rózsaszín és sárga szirmokat talált. Egyenként vitte őket vissza, nehogy a szél elfújja valamelyiket.

VincePuha terítő, puha szék… csak egy erős tető kell.

Valami barnán fénylett a páfrány mellett. Egy szép, ép fél dióhéj volt. Vince megérintette az orrával. Kemény. Megkocogtatta a mancsával. Kopp-kopp. Pont olyan hangja volt, mint egy pici háztetőnek.

Csakhogy a dióhéj nehéz volt. Vince nekifeszült. Meg sem mozdult. Hátrébb lépett, aztán újra megpróbálta. Most oldalról tolta. A héj billent egyet, és lassan gurulni kezdett.

Vince végiggörgette a füvön. A gombánál óvatosan a szélére állította, majd átfordította. A dióhéj boltíves kuckóvá változott. Aláfért a levélterítő, a két makkcsésze és mindkét puha ülőhely.

Vince rózsaszín szirmokat simított a kuckó két oldalára. Egy sárga szirmot a bejárat fölé tett. Hátralépett. Aztán bebújt, és körbenézett.

VincePont jó kettőnknek.

Abban a pillanatban a csigabarátja befordult az ösvényről. Hátán még apró esőcseppek csillogtak. Megállt a dióhéj előtt, és kíváncsian bekukkantott.

CsigabarátEz a legkuckósabb teázóhely, amit valaha láttam!

Vince elmosolyodott, és beljebb húzta neki a leveles ülőkét. A csigabarát bebújt. Koccintottak a két makkcsészével, aztán aprókat kortyoltak a langyos teából.

CsigabarátHallod? Kopp. Kopp. Kopp.

A levelekről lehulló cseppek halkan doboltak a dióhéjon. Odakint a fűszálak lassan megszáradtak, a sárga szirom pedig puhán derengett a bejárat fölött.

Vince még egy kortyot ivott. A csészéjét maga mellé tette, összegömbölyödött a barátja mellett, és hallgatta a halk koppanásokat. A dióhéj alatt meleg volt, száraz és éppen elég tágas kettőjüknek.