Beni és a gödör, ami visszacsúszott
Szürke felhő úszik a kert fölé, és a fiatal almafa még mindig a fűben fekszik. Beni tudja, mit kell tenni – csak épp a föld nem akar a helyén maradni.
A kert végében egy fiatal almafa feküdt a fűben. A gyökerei köré zsákvászon volt kötve, a levelei meg halkan zizegtek, mintha suttognának valamit.
Beni odagurult mellé. Beni kicsi volt, sárga, és a világon mindennél jobban szeretett ásni.
BeniSzia, almafa! Ma kapsz egy jó nagy gödröt.
A kert fölött szürke felhő úszott. Nagy volt és puha, és lassan eltakarta a napot. Beni beleszimatolt a levegőbe. Esőszaga volt.
Az almafa gyökerei már napok óta a zsákvászonban vártak. Beni tudta, mi a dolga: mire az eső leér, a fának a földben a helye.
BeniAkkor sietek.
A kanala belemart a földbe. Hopp, egy kanál föld. Hopp, még egy. Beni a gödör szélére rakta, kupacba, és már fordult is vissza. A lánctalpa csikorgott a nedves fűben.
Csakhogy amikor kiemelte a következő kanalat, a kupac széléről megindult a laza föld. Surr. Visszacsúszott a gödör aljára.
Beni kiásta megint. Surr. Megint visszacsúszott.
BeniEz így nem lesz jó.
És még gyorsabban ásott. A kupac nőtt a gödör szélén. Nagy lett, aztán még nagyobb. A tetejéről meg újra megindult a föld. Surr. A gödör alja lassan olyan lett, mint egy lapos tányér.
Beni megállt. A motorja zúgott, a kanaláról nagy, barna cseppekben csöpögött a föld.
Ekkor a kerítés felől ismerős dudaszó hallatszott. Dömi volt az, a piros dömper.
DömiSzép nagy kupacod van!
BeniTúl nagy. Mindig visszacsúszik.
Dömi odatolatott a gödör mellé, és megállt. A platója üres volt és tágas.
DömiAkkor te ásol, én meg elviszem. Jó lesz?
BeniJó lesz.
Beni kiemelt egy kanál földet, és beleöntötte Dömi platójába. Puff. Aztán még egyet. Puff.
Dömi elgurult a kerítéshez, megemelte a platóját, és a föld lecsúszott róla – surrrr –, egy szép, magas kupacba, jó messze a gödörtől. Aztán visszajött.
Beni ásott, Dömi vitte. Beni ásott, Dömi vitte. És nem kellett kapkodni: amíg Dömi a kerítésnél billentett, Beninek épp volt ideje összeszedni a következő kanálnyit. Mire Dömi visszaért, Beni már készen állt vele.
A gödör szélén nem maradt semmi, ami visszacsúszhatott volna. A gödör meg csak mélyült. Előbb akkora lett, mint egy vödör. Aztán akkora, mint egy nagy virágcserép. Aztán olyan széles, hogy a zsákvásznas gyökér is kényelmesen elfért volna benne.
A felhő közben csak lógott a kert fölött, és várt egy kicsit.
BeniMég egy kanállal!
Puff. Ekkor koppant valami Beni tetején. Kop. Aztán még egy. Kop-kop.
DömiMegjött.
Az eső halkan, puhán eredt el. Nem sietett sehova.
Beni odagurult az almafához, és óvatosan, nagyon óvatosan megemelte. A fa átbillent a levegőben, a levelei meglibbentek. Dömi közelebb tolatott, hogy jól lássa. Beni beleengedte a fát a gödörbe, pont a közepébe. A törzse szépen, egyenesen állt.
Dömi hozott vissza egy platónyi földet a kupacból. Beni betakargatta vele a gyökereket, körbe-körbe, szépen simára.
Aztán csak álltak egymás mellett a kertben. Az eső kopogott a tetejükön, és becsurgott a puha földbe, le, egészen a gyökerekig.
DömiIszik.
BeniIszik.
A levelek csillogtak. Beni motorja duruzsolt még egy kicsit, aztán az is elhalkult. Jó volt ott állni a langyos esőben. Kettesben.
