Beni és a törött híd
A kis fahíd reccsent egyet, és kettétört. A túlparton pedig ott állt Süni, és nagyon szeretett volna hazaérni. „Mit tegyünk?” – kérdezte Beni. Na, mit gondolsz te?
Beni és Dömi vidáman gurultak a patakhoz, ahol máskor át szoktak menni a kis fahídon. Csakhogy a híd most furcsán billegett, aztán reccsent egyet, és két deszkája a vízbe pottyant.
A patak túlsó partján egy kicsi sündisznó álldogált, és aggódva nézte a vizet.
SüniJaj, hogy jutok most haza? A hidam eltörött, és nemsokára sötétedik!
BeniNe félj, Süni! Dömivel majd kitalálunk valamit.
Beni körülnézett. A part elég magas volt, a víz meg csendesen csobogott alattuk.
Mit tegyen Beni először?
- Ásson egy lejtőt le a vízpartig
- Menjen fel a dombra körülnézni
Beni nekigyürkőzött. A kanalával óvatosan, kicsi adagokban kotorta el a földet, és lassan egy szép, lankás lejtőt ásott egészen a víz széléig. Dömi közben elhordta a kupacokat, hogy semmi ne legyen útban.
BeniÍgy ni! Most már egészen közel vagyunk a vízhez.
Most, hogy lent voltak a part alján, jól látták, milyen széles is a patak. Egy lejtő kevés volt – valahogy át is kellett jutni a túloldalra Sünihez.
Beni felkúszott a kis dombra, és onnan körülnézett. Fentről sokkal többet lehetett látni! Észrevett néhány lapos követ a parton, és egy sima deszkát is, ami ott hevert a fűben.
BeniNézd, Dömi! Van itt kő is, deszka is. Ezekből biztos hasznunk lesz.
Legurultak a domboldalon egészen a víz széléig. Innen már jól látták a patakot – és azt is, hogy Süni még mindig ott vár rájuk türelmesen a túlparton.
Ott álltak hát a víz szélén, egészen közel Sünihez. A nap már narancssárgára festette az eget, és lassan lejjebb ereszkedett a fák mögé.
SüniOlyan közel vagytok! Már majdnem ideértek.
DömiCsak még ezt a kis vizet kell valahogy áthidalnunk.
Beni a homlokát ráncolta, ahogy gondolkodott. Kétféleképpen is át lehetett volna segíteni Sünit a túloldalról.
Hogyan segítsenek Süninek átjutni?
- Dömi tegyen le egy pallót hídnak
- Beni rakjon köveket lépegetőnek
Dömi óvatosan a víz fölé billentette a platóját, és lecsúsztatott róla egy hosszú, sima deszkát. A deszka pont átért a túlpartra – lett belőle egy takaros kis híd.
BeniGyere, Süni! Lépkedj szépen, mi itt vigyázunk rád.
Süni apró léptekkel, óvatosan átsétált a deszkahídon. Amikor a lábacskái földet értek Beniék oldalán, boldogan felnevetett.
SüniKöszönöm! Így pont hazaérek, mielőtt egészen besötétedik.
Beni és Dömi hazakísérték Sünit a fák közé, és integettek neki, amíg a kis ajtó be nem csukódott mögötte. A patak fölött pedig ott maradt a deszkahíd – másnapra.
Beni a kanalával sorra beemelte a lapos köveket a sekély vízbe, szépen egymás után, hogy Süni kényelmesen átléphessen rajtuk. Dömi minden kőnél bátorítóan dudált egy kicsit.
BeniKész a lépegető! Ugorj egyik kőről a másikra, Süni!
Süni óvatosan lépkedett kőről kőre – hopp, hopp, hopp –, és mire a nap lebújt a fák mögé, már át is ért a partra.
SüniEz olyan volt, mint egy ugrósdi! Köszönöm, hogy segítettetek.
Beni és Dömi hazáig kísérték Sünit a puha mohaösvényen. A kövek pedig ott maradtak a vízben – hátha legközelebb is jól jönnek valakinek.
