Reggelire holdfény
A teáskanna már gőzölög, a lekvár illatozik, de három holdkalács még keresi a helyét.
Kipp-kopp! Egy szem porcukor pottyant a réz teáskannára.
A kis tündérpék éppen a reggelizőasztalt terítette. Kék csészét tett a kék székre, zöld csészét a zöld székre. A teázó ablaka mögött még ásított a hajnal. Odabent méz, fahéj és sült tészta illata keringett.
A tündérpék megigazította a kötényét. A vendégek hamarosan érkeznek. Addig még éppen volt idő megtölteni a cukortartót, fényesre törölni a kanalakat, és kivenni a sütőből a három holdkalácsot.
Amikor kinyitotta a sütő ajtaját, három kerek kalács pislogott rá. Olyan sárgán ragyogtak, mint a hold a háztetők fölött.
TündérpékJó reggelt, holdkalácsok!
Az első kalács erre összepöndörödött. Kunkorodott egyet, kunkorodott még egyet, és puha csiga lett belőle.
A második szétnyitotta a tésztaszirmait. Egy, kettő, három, négy: máris virág formájában üldögélt a tepsin.
A harmadik halkan megnyekkent. Nőtt rajta egy fok, aztán még egy, végül egy harmadik is. Apró kalácslépcső lett belőle.
TündérpékHát veletek hogyan terítsek meg?
A kalácsok csak illatoztak. A tündérpék hát próbálkozni kezdett.
A csigakalácsot a hosszúkás kenyérkosárba tette. A csiga rögtön kigömbölyödött, és elfoglalta az egész kosarat. Még a szalvéta csücske is kilógott alóla.
TündérpékEz a hely túl szűk neked.
Átemelte a teáskanna körüli kerek tálcára. A csigakalács szépen a kanna köré kanyarodott. A csészéknek is maradt hely, a tálca pedig úgy festett, mintha arany karikát kapott volna.
A virágkalács először egy tányérra került. De amint a tündérpék mellétette a kanalakat, a kalács összecsukta a szirmait.
TündérpékTalán egy csendesebb zugot szeretnél.
Az asztal közepén állt egy pici, üres váza. A tündérpék a váza mellé tette a kalácsot. A tésztaszirmok nyomban kinyíltak. Közéjük ült egy vajgolyó, sárgán és gömbölyűn, akár egy virág közepe.
Már csak a lépcsőkalács maradt. A tündérpék a csészék mellé próbálta tenni, de a legfelső fok folyton a csésze fülét bökte. A szalvétán sem volt jó: ott puhán oldalra billent.
Ekkor a lekváros tálból egy illatos szilvacsepp csusszant a terítőre. A tündérpék letörölte, majd közelebb húzta a tálat. A lekvároskanál nyele koppant egyet az asztalon.
TündérpékNeked talán itt akad dolgod.
A kalácslépcsőt a lekváros tál elé állította. Az alsó fokra került a kiskanál, a középsőre egy pici vajkés, a felsőre pedig a mézes csupor. Most minden kéznél volt. A lépcső olyan elégedetten púposodott, hogy még egy morzsa is vidáman lepattant róla.
Ekkor megszólalt az ajtó fölötti csengő: csingiling!
Megérkeztek a teázó vendégei. Kabátjukon hajnali harmat csillogott. Megálltak az asztal előtt, és egyszerre kerekedett el a szemük.
VendégekMintha itt kelt volna fel a reggel!
A tündérpék teát töltött. A kanna körül illatozott a csigakalács. A virágkalács szirmaiból mindenki letörhetett egy puha falatot. A kalácslépcsőről kézről kézre járt a kanál, a vajkés és a méz.
Végül a kis tündérpék is leült. Két tenyerébe fogta a meleg csészéjét.
Az ablakon besütött az első napsugár. A csészék halkan koccantak, a tea finoman gőzölgött, és odabent már senki sem ásított.
