Az utolsó ezüstcsilingelés

Janka reggel kitárta az erdei teázó zöld ajtaját. Kisimította a terítőket, megszagolta a mentateát, aztán sorba rakta a csészéket. Egyet, kettőt, hármat. Mindegyik mellől hiányzott valami.

Nem volt ott egyetlen kiskanál sem. Janka benézett a fiókba. Bekukkantott a teáskanna mögé. Még a mézesüveg alá is bepillantott, bár oda egy kanál aligha férhetett volna be.

JankaHová csörrentetek, kiskanalak?

Ekkor kintről halk hang érkezett. Csing-ling. Janka füle megrezdült. Az ajtó előtt egy ezüstös fényfolt táncolt a harmatos fűben. Mellette még egy. A villanások a mogyoróbokor felé vezettek.

JankaEz bizony kanálnyom!

A bokornál Janka ámulva megállt. A kiskanalak nem vesztek el. Apró, ezüstös csónakokká változtak. Némelyik egy alacsony ágon ringott, másik egy páfrány fölött lebegett. A legkisebb körbe-körbe úszott egy pókháló fényes szála mellett.

Janka közelebb lépett. A kanalak feljebb libbentek. Nem messzire, csak éppen annyira, hogy tovább ringhassanak. Janka látta rajtuk a halvány holdfényt. Talán egész éjjel csónakáztak, és még nem akarták abbahagyni.

JankaEgy utolsó kanyar belefér. De utána várnak a csészék!

Visszaszaladt a teázóhoz, és kivitte a csészéket a teraszra. Mindegyik elé szalvétát terített, mint egy puha kikötőt. Aztán a körmével finoman megkocogtatta az első csészét. Ting! A másodikat. Ting-ting! A harmadikat. Ting-ting-ting!

A kanálcsónakok megfordultak. Csing-ling, közeledett az első. A csészéje mellé libbent. Csing-ling, érkezett a második. Aztán a harmadik, a negyedik, végül mind. Egy sem tévesztette el a saját puha kikötőjét.

JankaÉppen időben, holdutazók.

Mire a reggeli vendégek odaértek, gőzölgött a tea, és minden csésze mellett ezüstösen fénylett egy kiskanál. Janka a mogyoróbokorra pillantott. Onnan még egyszer felhangzott egy egészen halk csing-ling. Aztán a reggeli erdő békésen a teázó köré csendesedett.