Surran a szél, csobban a dal
Surr-surr a nádas, fű-fű a síp. Vajon milyen hang illik még az esti folyópart dalába?
Nándi éppen lecsúszott a kedvenc sima kövéről, amikor valami megcsiklandozta a mancsát.
Egy rövid, üreges náddarab feküdt a fűben. Az egyik végén apró lyuk bújt meg.
NándiNahát, egy picike síp! Halljuk csak!
Már fújta volna, de a folyó felől odasurrant a szellő. Belebújt a nádsípba.
Fűűű!
Nándi szeme felragyogott. A nádas felől újabb szellő érkezett. Megfordította a sípot, és az most vékonyan felelt:
Fííí!
NándiMásfelől fújsz, másképp dalolsz! Gyerünk, mutasd, merre menjek!
A szellő végigszaladt a parti füvön. A síp azt mondta: fű-fű. Nándi már szaladt is utána. Átbújt egy lehajló fűzág alatt, átlépett három lapos kövön, aztán megtorpant.
A szellő elhallgatott.
De a folyó következő kanyarulata felől más hang érkezett.
Brekk… tik… brekk… tik…
Nándi hegyezte a fülét. A szellő hátulról megpöccintette a nádsípot.
Fúúú!
A hang éppen a kanyar felé mutatott. Nándi odasietett.
Egy békakölyök ült a sekély parti víznél, egy széles tavirózsalevélen. Az egyik mancsával a levél szélét pengette. A másikkal egy vékony ágat kocogtatott egy kavicshoz.
Brekk… tik… surr… Brekk… tik… surr…
NándiEz csodaszép! Én is zenélek veled!
Azzal Nándi lendületesen belecsapta a farkát a víz szélébe. A hullám szélesen körbefutott, meglibbentette a tavirózsalevelet, és összekuszálta a halk ritmust.
BékakölyökSzép hullám volt. Csak egy kicsit nagy a dalomhoz.
NándiAkkor kisebbet!
Nándi gyorsan belemártotta mindkét mancsát. Két hullám indult el egyszerre. Az egyik előreszaladt, a másik utána bukdácsolt.
Brekk… tik… csupp-csupp… surr…
BékakölyökMajdnem. A dallamban csak egyetlen kis hely maradt.
A békakölyök újrakezdte. Nándi már emelte a mancsát, de most nem csobbantott rögtön.
Brekk… tik… surr…
A hangok között pici csend nyílt. Olyan pici, mint egy kavics mellett a rés.
Nándi kivárt.
Brekk… tik…
A békakölyök ránézett. Bólintott.
Nándi egyetlen ujja hegyével megérintette a vizet.
Csipp.
Egy kicsi, kerek hullám indult útnak. Nem sietett. Pont akkor ért a tavirózsalevélhez, amikor a szellő újra megszólaltatta a sípot.
Brekk… tik… csipp… fűűű…
NándiMegvan!
Az esti muzsika végigsimult a nádas fölött. A békakölyök pengetett és kocogtatott. A szellő hol mély, hol vékony hangot csalt elő a sípból. Nándi pedig minden körben megvárta a pici csendet.
Akkor jött a csipp.
Mindig csak egy. Mindig éppen jókor.
Lassan elcsendesedett a part. A síp utolsót sóhajtott. A békakölyök letette az ágacskát. Nándi nézte, ahogy az utolsó kerek hullám elsimul a puha esti fényben.
BékakölyökHolnap is eljátsszuk?
NándiIgen. És megvárom benne a helyemet.
A nádsíp Nándi mancsában pihent. A két kis zenész együtt indult el a parti ösvényen, aztán a kanyarnál búcsút intettek egymásnak. Mögöttük a folyó halkan ringatta tovább a dallamot.
