A nap dióhéjban ringott
Vajon ki vár három puha levélpárnára a tó túlsó zugában?
Egy dióhéj koppant Zente lábához a sekély vízben.
Nem közönséges dióhéj volt. Apró árbóca volt egy fűszálból, az oldalára pedig vékony nádlevélből evezőt kötöttek. A csónak mélyén három gondosan összehajtott levél lapult. Egy kicsi, egy közepes és egy akkora, mint Zente két tenyere.
ZenteEzek éppen olyan puhák, mint a párnák.
A legkisebb levélen nedves, háromágú lábnyom csillogott. A nádas felől halk kuruttyolás felelt. Zente elmosolyodott. Sejtette már, kik várhatják a különös rakományt.
A dióhéj lassan elfordult, és elindult a part mentén. Zente utána ballagott. Egy lépés a sárban. Egy lépés a puha mohán. Közben hallgatta a szitakötők szárnyának zümmögését, és nézte, ahogy a víz apró fénykarikákat rajzol.
A csónak egyszer csak megállt. Az árbóca beleakadt egy lehajló nádszálba. Ringott erre. Ringott arra. De tovább nem jutott.
ZenteVárj csak, mindjárt könnyebb lesz.
Zente óvatosan megemelte a nádszálat az orrával. A dióhéj kibújt alóla, fordult egyet, aztán tovább ringott. A három levélpárna meg sem rezzent benne.
Zente folytatta útját. Nem sietett. Amikor a csónak megpihent egy békalencsés folt mellett, ő is megállt. Megnézte a zöld leveleken üldögélő vízcseppeket. Az egyik gömbölyű volt, a másik hosszúkás, a harmadik pedig úgy billegett, mintha táncolna.
Mire a nap alacsonyra ereszkedett, a csónak egy sima kavicshoz ért. A kavics mellett apró örvény keringett. Körbevitte a dióhéjat egyszer. Aztán még egyszer.
ZenteSzép kört rajzoltál. Most már menjünk tovább.
Belenyújtott a vízbe egy hosszú fűszálat, és gyengéden a csónak oldalához érintette. Nem lökte meg. Csak éppen annyit segített, hogy a dióhéj kicsússzon a kavics mellől. A víz rögtön továbbvitte a csendesebb part felé.
Ott a nád két oldalt szétnyílt. Mögötte titkos kis zug bújt meg. Mohapárkány ölelte körbe, a vízen békalencse úszott, fölötte pedig egy széles lapulevél szolgált tetőül.
A mohán három békakölyök üldögélt. Az egyik nagyot ásított. A másik a szemét dörzsölte. A harmadik a hasára tette a kezét, nehogy az ásítása közben hátrabillenjen.
BékakölykökMegérkeztek a párnáink!
A dióhéj finoman a mohához koccant. Zente kiemelte belőle a leveleket. A legkisebb párnát a legkisebb békakölyök kapta. A közepeset a középső. A legnagyobbon pedig kényelmesen elfért a harmadik békakölyök gömbölyű feje.
BékakölykökJó éjszakát, Zente!
ZenteJó pihenést nektek.
A három békakölyök lehunyta a szemét. A dióhéjcsónak mellettük pihent, félig a mohán, félig a vízen. Zente még nézte egy kicsit, ahogy a nap utolsó, narancsszínű fénye megcsillan az oldalán.
Aztán hazafelé indult. Lassan lépkedett a már hűvös parton. Mögötte elhallgatott a nád susogása, elpihentek a fénykarikák, és a tó olyan csendes lett, mintha maga is puha levélpárnára hajtotta volna a fejét.
