Csíkos árnyék két személyre
Vajon hová mutat a szellő egy apró, csíkos napernyővel?
A reggeli nap egy kerek fényfoltot tett a tóparti padra. Zente éppen arra sétált. Egyet lépett, körülnézett. Még egyet lépett, hallgatózott. A nádas közt halkan zizegett a szél.
A pad lábánál valami csíkos feküdt a fűben. Zente közelebb ment. Egy apró napernyő volt, gondosan összecsukva. Kék csík, fehér csík, kék csík. A fogantyúján még egy pici vízcsepp is ült.
ZenteValaki biztosan keresi.
Zente a vállára fektette az ernyőt. Ekkor a szellő finoman megemelte a csíkos vászon szélét. Az ernyő a nádas melletti lapos kövek felé billent.
ZenteArrafelé? Megnézhetjük.
Nem sietett. A kövek melegek voltak, köztük apró fűszálak bújtak elő. Zente minden lépésnél biztos helyet keresett a lábának. Az utolsó kövön egy fehér tollpihe pihent.
Zente lehajolt hozzá. Abban a pillanatban újra megmozdult a levegő. Libbent egyet a tollpihe. Libbent egyet az ernyő. Mindkettő a nagy fűzfa felé mutatott.
ZenteAkkor most a fűzfához.
A fűzfa hosszú ágai majdnem a földig értek. Zente szépen elfért alattuk az ernyővel együtt. Az árnyékban hűvös volt, a lehullott levelek pedig puhán zörrentek a talpa alatt.
A fa tövében egy üres, lapos kosárka állt. Mellette két keskeny falevél hevert. Az egyik falevél egészen lassan csúszni kezdett. Nem messzire. Csak addig, amíg a tavirózsás partszakasz felé nem fordult.
A szellő most az ernyő kis szalagját is arra lengette.
ZenteÉrtem. Még egy pihenőhely.
Zente továbbindult. Lassan haladt, ezért észrevette a puha sárban a háromágú lábnyomokat. Egyik a másik után vezetett a víz felé. A parton már ringtak a tavirózsák, köztük pedig egy barna madár hajolgatott ide-oda.
Panna, a vízityúk, a levelek alatt és a parti fű között keresgélt. Benézett egy sáscsomó mögé. Megnézte egy kidőlt ág alatt. Aztán nagyot sóhajtott.
PannaPedig egészen biztosan magammal hoztam a csíkos napernyőmet.
Zente megállt. Levette válláról az ernyőt, és maga elé tartotta.
ZenteEzt a csíkosat?
PannaEzt bizony! A padnál maradhatott. Hogy találtál rám?
Zente visszanézett a fűzfára, a lapos kövekre és a távoli padra. Innen mindhárom pihenőhely látszott egy kicsit.
ZenteA szellő mindig mutatott egy darabot az útból. A többit megkerestem.
Panna kinyitotta az ernyőt. Halk puffanással feszült ki a kék-fehér vászon. A tavirózsák mellett rögtön lett egy kerek, csíkos árnyék.
PannaGyere, Zente! Ketten is elférünk alatta.
Zente Panna mellé telepedett. A tó szélén apró hullámok simították a partot. Susogott a nád, bólintott egy tavirózsa.
A szellő még egyszer megérintette az ernyő szélét. Most már nem mutatott sehová. Csak finoman meglengette a csíkos árnyékot, aztán elcsendesedett a tó fölött.
