Amikor a nap csíkokat rajzolt
Egy csíkos árnyék átsurran a füvön. Vajon hová vezeti Zentét?
Zente kedvenc tóparti köve délutánra olyan meleg lett, mint egy napon felejtett párna. A kis teknős kényelmesen elnyújtotta rajta a lábát. A víz halkan loccsant, a nádas pedig susogva bólogatott.
Ekkor valami megmozdult a fűben. Egy keskeny, világos-sötét csíkokból álló folt suhant végig Zente előtt. Egy pillanatra megállt egy százszorszép mellett.
ZenteHát te honnan csusszantál ide?
Lemászott a kőről, és elindult felé. Tett egy lépést. Aztán még egyet. Már majdnem elérte a százszorszépet, amikor a csíkos folt odébb siklott.
Most egy lapos kavicson pihent. Zente arra fordult. Mire odaért, a folt már egy fűcsomó tetején billegett.
ZenteÚgy látom, sétálni támadt kedved.
Nem szaladt utána. Megállt, és figyelt. A szellő megsimította a páncélját. A nádszálak jobbra hajoltak, és a csíkos folt is jobbra csúszott.
Zente elindult arra, amerre a nád mutatott. Aprókat lépett a puha ösvényen. Közben észrevette, hogy a folt a szellővel mozdul, majd két fuvallat között megpihen.
ZenteMegvárlak. Úgyis erre jössz tovább.
A csíkos folt átlibbent egy sárga virágon, végigsiklott egy sima kövön, aztán bekanyarodott a nádas széléhez. Zente utána ballagott. Ott valami kéken és fehéren villant a napsütésben.
Egy vékony bot tetején apró papír-szélforgó forgott. Amikor megérkezett a szellő, a lapátjai körbetáncoltak. Hol eltakarták a napot, hol átengedték a fényt, és csíkos árnyékot rajzoltak a fűre.
ZenteTe játszottál velem!
Zente letelepedett mellé. Nézte, ahogy a szellőforgó kergeti a napsütést: egy csík ide, egy csík oda, aztán körbe-körbe táncolnak a csíkok. A tó közben apró fényeket ringatott.
Később a nádas elhallgatott. A szellőforgó is lassított: fordult még kettőt, még egyet, majd megállt. A csíkos árnyék megpihent Zente lába előtt. Zente rámosolygott, aztán ráérős léptekkel továbbindult a meleg tóparton.
