Mit súg a dióhéj?

Egy fényes mézcsepp éppen le akart gördülni a pultról, amikor Janka odaért az erdei piacra. A levegőben fenyőméz, sült gesztenye és száradó mentalevél illata keveredett. A standok fölött levélzászlók lengtek, alattuk pedig kosarak, üvegek és apró vászonzacskók sorakoztak.

Janka a mézcseppet nézte, de valami mást is észrevett. A pad szélén egy csukott dióhéj hevert. Pici zöld zsinór fogta össze, az oldalába pedig egy csillagot karcoltak.

JankaEz nem közönséges dióhéj. Ez egy pénztárca!

Körülnézett. Senki sem kereste a pad alatt, senki sem tapogatta a zsebét. Janka óvatosan a mancsába vette, de nem nyitotta ki. Elindult vele a legközelebbi stand felé.

Amint a fenyőmézes üvegekhez ért, a dióhéj finoman megszólalt: csörr! Nem hangosan, csak akkorát, mint amikor egy kiskanál az üveg széléhez koccan.

JankaTe jártál már itt ma, ugye?

Mókus néni, a barnabundás mókus, a mézes-fűszeres stand gazdája volt. Éppen egy üveg tetejére kötött masnit. Janka megmutatta neki a pénztárcát.

JankaNem tudja, kié lehet? A méznél megcsörrent.

Mókus néniTalán emlékszik rá, merre járt a gazdája. Hallgasd meg máshol is!

Janka továbbment. A szárított levelekkel teli kosaraknál a dióhéj egyszer csak zizegni kezdett. Zirr-zirr, zizegett a hársfalevél mellett. A málnalevélnél elhallgatott. A mentánál újra rákezdte: zirr-zirr!

Janka megszaglászta a levegőt. A méz édes illatához most hárs és menta társult. Lassan lépkedett tovább, hogy egyetlen halk jelet se szalasszon el.

Az apró virágcsokroknál előbb nem történt semmi. Janka közelebb tartotta a dióhéjat a százszorszéphez. Csend. A pipacsszirmokhoz. Csend. Amikor azonban a kamillához ért, valami halkan felkuncogott: hihihi!

JankaFenyőméz, hárs, menta és kamilla. Ezekből finom tea készülhet.

Visszapillantott Mókus nénire. A mókus a szája elé emelte az ujját, aztán a csomagolóasztal felé biccentett.

Mókus néniAki ennyi jó illatot válogat össze, talán meglepetésre készül. Érdemes csendesen kérdezni.

Janka bólintott. A dióhéjat közel tartotta magához, és nesztelenebb léptekkel indult tovább. A csomagolóasztal mögül egy tüskés hát látszott ki. Boróka, a sün, ott rendezgetett egy mézesüveget, két levélzacskót és egy csokor kamillát a kosarában. Időnként aggódva a padok felé pillantott.

A dióhéj ekkor egyszerre csörrent, zizegett, majd aprót kuncogott. Csörr! Zirr-zirr! Hihihi! Janka majdnem felnevetett, de eszébe jutott Mókus néni intése. Közelebb lépett Borókához, és halkan szólt.

JankaTalán ezt keresed?

Boróka szeme felragyogott. Megérintette a dióhéj oldalába karcolt csillagot, aztán megkönnyebbülten felsóhajtott.

BorókaAz enyém! A padon maradhatott, amikor a mézet szagolgattam. Nélküle nem tudtam befejezni a vásárlást.

JankaNem nyitottam ki. A hangjai mutatták meg, merre keresselek.

Boróka elmosolyodott. Elárulta, hogy köszönetképpen teát készít valakinek, aki reggel segített neki a nehéz kosarakat elcipelni. Azt azonban nem mondta meg, ki kapja majd. Janka nem is kérdezte.

Boróka a pénztárcát biztonságosan a kosarába tette. A mézet, a leveleket és a kamillát puha papírba csomagolta, majd zöld szalagot kötött köréjük. A kész csomagból meleg, mézes-virágos illat szállt fel.

Közben kigyúltak a piac apró lámpásai. A standok zsongása lassan elcsendesedett. Janka még egyszer beleszagolt az illatos levegőbe, aztán elindult hazafelé. A fák között már az este lépkedett, puhán és nesztelenül, a meglepetés titka pedig ott maradt Boróka gondosan letakart kosarában.