Dióhéj mutatja az utat

Az első dér reggelén Kende orra előtt apró fehér felhő pamacsolt. A fűszálak ezüstösen csillogtak. A lehullott levelek széle roppant egy picit a talpa alatt: reccs, reccs.

Kende a madáretetőhöz sétált. Meg akarta nézni, maradt-e benne elég mag. Megfogta az apró faajtó gombját, és óvatosan meghúzta.

Az ajtó nem mozdult. A dér odaragasztotta a keretéhez.

KendeHm. Ha húzlak, még megsérülsz.

Kende elengedte a gombot. Nem rángatta, nem feszegette. Körbejárta inkább az etetőt. A másik oldalon ott volt a keskeny csipegetőrés. Mögötte napraforgómagok feketélltek. A magokhoz vezető perem azonban csupa síkos dér volt.

Ekkor három cinege rebbent a közeli mogyoróbokorra. Sárga mellük úgy világított a deres ágak között, mint három pici lámpás. Ide-oda billentették a fejüket.

KendeLátom ám, mit kerestek. Az ajtó most pihen, de talán találunk másik utat.

Leült egy fatönkre, és szemügyre vette a földet. Volt ott két száraz ág. A bokor alatt hevert néhány üres dióhéj. A tölgy gyökerénél pedig vastag, puha moha nőtt.

Kende fejében már kanyarodott is egy terv.

A száraz ágakat az etető felé fektette. Nem túl meredeken, csak éppen annyira magasra, hogy elérjék a csipegetőrést. Közéjük mohát simított. Puha lett az út, akár egy zöld szőnyeg.

Ezután sorban letette a dióhéjakat. Az elsőt megérintette a mancsával.

Csörr.

A cinegék közelebb szökkentek az ágon.

Kende a következő dióhéjat is eligazította. Az kibillent, legurult a moháról, és koppant egyet a földön.

KendeTe inkább maradj itt lent.

A dióhéjat két ág közé támasztotta. Most már nem gurult el. Kende végigpróbálta az egész ösvényt. Itt egy csörr. Ott egy kopp. Ahol túl hangos volt, tett alá még egy pamacs mohát.

Hamarosan kész lett a keskeny, puha út. A cinegék még mindig a bokorról figyelték.

KendePróbaút indul!

Az egyik cinege lebbent egyet, és leszállt az első ágra. Apró lába hozzáért a dióhéjhoz.

Csörr.

A második cinege követte. Csörr, csörr. A harmadik már bátrabban szökkent a mohára. Mindhárman léptek egyet, aztán még egyet. A halk hangok szépen mutatták a kanyart.

A legelső cinege elérte a csipegetőrést. Kiemelt egy napraforgómagot, és gyorsan feltörte. A másik kettő is odafért mellé. Csippentettek egy magot, aztán még egyet.

Kende leült az ösvény mellé. A cinegelábak alatt puhán rugózott a moha. A dióhéjak néha megszólaltak: csörr, csörr. Nem hangosan. Éppen csak annyira, hogy az újabb madárvendégek is tudják, merre kanyarodjanak.

Amikor a cinegék jóllaktak, felrebbentek a közeli ágakra. Tollukat felborzolták, és csiviteltek Kende fölött.

Kende még egyszer végignézett a mohapuhán kanyargó ösvényen. A nap már elérte az etető kis ajtaját. A dér lassan cseppekké szelídült rajta.

Az ágakon megcsillant a fény. A dióhéjak alig-alig csörrentek. Az erdő pedig békésen folytatta a reggelét.