„Erre vártatok?”

A szüreti reggel aranyszínű fényt terített a kertre. A fűben barna levelek zizegtek, a lugas felől almák illata érkezett, a teraszon pedig üres kosarak vártak a készülődésre. Janka éppen belépett volna a kiskapun, amikor valami megkoccant a mancsa alatt.

Három apró cetli hevert a küszöb mellett. Mindegyik úgy összepöndörödött, mint egy száraz levél széle. Janka óvatosan kisimította őket a kapu lapos tetején. A papír kissé érdes volt, a rajzok vonala pedig simán csúszott az ujjbegye alatt.

Az első cetlin egy félhold állt. Janka körülnézett, és meglátta ugyanazt az alakot a kapura akasztott tökkoszorúban: az egyik sárga tökszelet éppen félholdként görbült. Mögötte ott lapult a második cetli párja, egy kerek pötty. Olyan volt, mint a kert végében sorakozó piros almák.

JankaFélhold, aztán pötty… Hiszen ez a régi kerti jeljátékunk!

A harmadik cetlin spirál kanyargott. Janka füle kíváncsian előrebillent. A jel hasonlított a gesztenyekosárba rakott termések csigavonalára, de éppen úgy nézett ki, mint a szalagdobozban pihenő, feltekert szalagok. Mindkettő ott várta a kertben, csupán másfelé.

Janka a körtefa alatti gesztenyekosárhoz szaladt. Nem borította ki, hanem sorban félrehúzta a fényes barna szemeket. Az egyik sima volt, a másikon világos folt ült, a harmadik pedig még a puha belsejű kupacsában pihent.

A kosár alján a gesztenyék valóban spirált alkottak. A csigavonal közepén egy dióhéj szorított le egy negyedik, egészen keskeny cetlit. Janka kihúzta, és ezt olvasta rajta: „Három lépés a lugasig, aztán fordulj a szélcsengő felé!”

JankaMegvan a koppanó nyom!

Visszatette a gesztenyéket a csigavonalba, zsebre tette a keskeny cetlit, majd elindult. Mögötte egyetlen gesztenye puhán a kosár oldalához koppant: kopp.

Janka a terasz lépcsőjén álló szalagdobozhoz lépett. Amikor felnyitotta, bordó, napsárga és zöld tekercsek bújtak elő. Nem gabalyította össze őket: a szalagvégeket egyenként megemelte, aztán szépen visszafektette.

A napsárga szalag spirálisan tekeredett egy keskeny cetli köré. Janka lefejtette róla az első hurkot, és ezt olvasta: „Három lépés a lugasig, aztán fordulj a szélcsengő felé!” A szalag végén még egy apró levélforma is billegett.

JankaMegvan a libbenő nyom!

Visszacsavarta a szalagot, zsebre tette a cetlit, és lesietett a lépcsőn. A doboz nyitott fedele mellett a levélforma még sokáig integetett utána.

Janka megszámolta a három lépést. Egy, kettő, három. A lugasnál megfordult, és a szélcsengő felé nézett. Ting-ling! A csengő alatt levelekből rakott nyíl mutatott egy bokor mögé.

Janka követte a nyilat. A tisztáson már ott vártak a kertbeli barátai: egy sün, egy pele és két rigó. Gesztenyéket tettek kis tálkákba, szalagokat fűztek a kosarak fülére, középen pedig üresen hagytak egy kerek helyet.

JankaErre vártatok?

A barátok nevetve bólogattak. Elővették a régi jeljáték tábláját. A szabály egyszerű volt: valaki kirakott egy könnyen követhető ösvényt, a többiek pedig végiglépkedtek rajta, és minden jelnél hozzáadtak valamit a szüreti díszítéshez.

Kétféle kezdéshez készítettek elő mindent. Az egyik kupacban színes levelek és fényes gesztenyék sorakoztak. A másikban hosszú szalagok és könnyű, üres kosarak várták, hogy kapukká változzanak.

A barátok levelekből kanyargó ösvényt raktak a körtefa köré. A sárga leveleknél tapsolni kellett, a vöröseknél egyet perdülni, a gesztenyéknél pedig választani egy szalagot a legközelebbi kosár díszítéséhez.

Janka lépkedett elsőként. Tapsolt, perdült, végül egy zöld szalagot kötött az almakosárra. Mire mindenki végigért, a kosarak színesek lettek, az ösvény végén pedig a megmaradt levelekből nagy csillagot raktak.

A három kisimított cetlit Janka egy kis fadobozba tette a játék táblája mellé. A délelőtti nap átsütött a körtefa ágai között, és a kert közepén még sokáig ragyogott a levélcsillag.

A barátok párosával letették az üres kosarakat, Janka pedig szalagot feszített közéjük. Lett alacsony kapu, libbenő kapu és olyan is, amelynek a tetején három gesztenye ült egy kis vászonzsákban.

Sorban átbújtak a kapuk alatt. Minden átkelésnél választottak egy gyümölcsöt vagy egy marék diót, és betették a szüreti asztal kosarába. Az utolsó kapunál a szél belekapott a szalagokba, mire az egész társaság velük együtt lengette a mancsát és a szárnyát.

Délre megtelt a terasz gyümölcsillattal. Janka a három cetlit egy bordó szalaggal átkötötte, és a szélcsengő alá akasztotta. Ting-ling — felelt rá a csengő. „Jövőre ti rejtőztök el újra!”