Janka és a félbehajtott papírhajó

Kopp, kopp, kopp. Az eső apró cseppekkel kopogott az óvoda ablakán. Már elpakolták az építőkockákat, a gyurmagombócok visszakerültek a dobozukba, és a fogasokon sorban várakoztak a kis esőkabátok.

Janka, a kis róka még a rajzszekrényt rendezgette. Egy piros lap ide, két sárga oda. Amikor kihúzta az alsó fiókot, valami fehér kandikált ki a zsírkrétás doboz mögül.

Egy papírlap volt, amelyet valaki már hajtogatni kezdett. Az egyik sarka felállt, a másik lekonyult. Hajónak készült, de még nem lett egészen hajó.

JankaHát te? Ki felejtett itt félbehajtva?

A kis hajó persze nem felelt. Csak feküdt Janka mancsában, könnyűn és csendesen.

Janka közelebb tartotta. A papír egyik szélén kék zsírkrétavonal futott végig. Nem volt egyenes. Kanyargott egyet, aztán még egyet, akár egy játékos hullám.

A hajtás alatt valami más is lapult. Janka óvatosan félrebillentette a sarkot. Egy pici, felhő alakú matrica bújt meg alatta.

JankaKék hullám és egy felhő. Talán valaki felismeri.

A szőnyegen Lili ült, és két fakockából garázst épített egy apró autónak. Janka odament hozzá, de nem dugta rögtön az orra alá a papírt. Megvárta, amíg Lili betette az autót a garázsba.

JankaLili, kérdezhetek valamit? Nem te kezdted hajtogatni ezt a hajót?

LiliNem én. Az enyém zöld volt, és már hazavittem.

Lili megnézte a kék vonalat. Aztán meglátta a hajtásból kikukucskáló felhőt, és elmosolyodott.

LiliEzt a matricát ismerem! Délelőtt Marci mellett ültem. Ő választotta a felhőt, mert odakint is felhős volt.

JankaÉs a kék zsírkréta?

LiliAzzal rajzolt hullámot a papírjára. Hajót hajtogattunk, csak aztán szóltak, hogy jöhet a gyümölcs.

Janka füle vidáman megrezdült. Már tudták, kit kell megkérdezniük. Körülnéztek a teremben, de Marci nem volt sem a babakonyhánál, sem a könyvespolcnál.

Az eső újra megkocogtatta az üveget. Kopp-kopp, kopp. Janka az ablak felé fordult.

JankaKék hullámok és eső! Marci biztosan az ablaknál van.

Az olvasósarok mögötti ablaknál ott ült Marci egy párnán. Az üvegen lefelé futó cseppeket figyelte. Mellette papírok sorakoztak, de egyikből sem lett hajó.

JankaMarci, keresel valamit?

MarciA hajómat. Már majdnem kész volt. Kék hullámot is rajzoltam rá, és kapott egy felhőt.

Janka elővette a félbehajtott papírt. Marci szeme akkorára kerekedett, mint két nagy gomb.

MarciEz az! Biztosan becsúszott a fiókba, amikor elpakoltunk.

Lili is odaült melléjük. Marci kisimította a papírt, Janka pedig megtartotta a csúszkáló sarkát. Egy hajtás erre, egy hajtás arra. Lili finoman végignyomta a szélét az ujjával.

LiliMost már fel tud állni!

A kész hajót az ablakpárkányra tették. Nem vitték ki az esőbe, és nem eresztették vízre. A párkány száraz volt, sima és éppen elég hosszú egy képzeletbeli utazáshoz.

MarciIndulás a Kék Ablak-tengeren!

Marci lassan előretolta a hajót. Janka halk szélhangot fújt hozzá: „Súúú.” Lili két ujjával apró hullámokat mutatott előtte. A hajó elhaladt egy virágcserép mellett, megkerülte a ceruzatartó szigetét, és kikötött a függöny öblében.

Ekkor nyílt az óvoda ajtaja. Megérkezett előbb egy anyuka, aztán egy apuka. Halk köszönések és kabátzizegések töltötték meg a termet.

Marci a két tenyerébe fogta a hajót. Janka és Lili még egy pillanatig mellette maradt az ablaknál. Odakint koppantak a cseppek, idebent pedig a felhős, kék hullámos hajó békésen várta, hogy hazafelé induljon.

Aztán felkerültek a csizmák és az esőkabátok. Amikor az utolsó gyerek is hazament, az ajtó becsukódott. Az óvoda elcsendesedett, az eső pedig tovább kopogta a hajó lassú dalát: kopp, kopp, kopp.