Lábujjhegyen érkezik a reggeli
Ki lépkedett lisztes manccsal a ködben, és mit keres egy üres kosár az ösvényen? Janka már indul is a nyomok után.
Janka orrát friss cipó illata csiklandozta meg. A köd még puha kendőként ült az erdei pékség tetején, de az ajtó mögül már kiszökött a meleg és a fahéjillat.
A küszöb mellett egy üres kosár hevert. Nem állt szépen a talpán, hanem féloldalra billent, mintha valaki sietve tette volna le. Mellette apró, fehér mancsnyomok pettyezték a követ.
JankaLisztes lábak! Vajon merre jártatok?
Janka megigazította a felfedező-tarisznyáját, és közelebb hajolt. A nyomok túl kicsik voltak egy borzhoz, és túl kerekek egy madáréhoz. Egyik sem vezetett a pékségbe. Mind kifelé tartott.
Az első nyompár a ribizlibokor alatt folytatódott. Egy levél hegyén lisztpötty fehérlett, alatta pedig morzsa bújt a fűben. Janka megszagolta.
JankaDiós csiga. Még langyos! Aki erre járt, nem lehet messze.
A bokor mögött azonban eltűntek a nyomok. Janka előbb balra nézett, aztán jobbra. Már majdnem a patak felé indult, amikor észrevette, hogy az öreg pad ülőkéjén négy fehér folt sorakozik.
Felkapaszkodott a padra. A túloldalon egy vékony vessző himbálózott, rajta kék kockás kendő akadt fenn. Janka óvatosan levette, és a tarisznyájába tette.
JankaKosár, sütemény, kendő… Valaki reggelit vitt. De miért hagyta hátra a kosarát?
A válasz a harmatos ösvényen várta. A fűszálakról mindenütt ezüstös cseppek csillogtak, csak egy keskeny sávban hajoltak félre. Ott haladt el valaki, két mancsában valami széleset egyensúlyozva.
Janka lassan követte a lehajló füvet. A nyomok egy mogyoróbokorhoz vezettek. Onnan halk motoszkálás, tányérkoccanás és egy bosszús kis szusszanás hallatszott.
MakkA csiga középre, az almák köré… Jaj, már megint rám ragadt a liszt!
Makk, a mókus, egy lapos fatál fölött sürgölődött. Diós csigát, mákos kiflit és almaszeleteket rendezett rajta. A mancsai lisztesek voltak, a kék kockás kendője pedig hiányzott.
JankaAzt hiszem, ez a tiéd. És azt is sejtem, hová lett a kosár tartalma.
Makk a nyakába kötötte a kendőt. Elmesélte, hogy Borót szeretné meglepni. A kosár füle azonban beleakadt a pékség melletti bokorba, ezért kivette belőle a fatálat, az üres kosarat pedig a küszöb mellé tette, hogy két kézzel vihesse tovább a reggelit.
MakkBoró mostanában olyan álmosan ébred. Arra gondoltam, jobb kedve lesz, ha a friss reggeli illata várja.
Ekkor megzörrentek a páfrányok. Boró, a kis borz, csíkos hálósapkában cammogott elő közülük. Előbb a terített fatálra nézett, aztán Makkra, végül Jankára. Az ásítása lassan mosollyá kerekedett.
BoróÉn csak az almaillatot követtem. De úgy látom, az egész reggel rám talált.
Janka háromfelé osztotta a még langyos falatokat. Makknak jutott a legropogósabb kiflivég, Borónak a diós csigaközép, Jankának pedig egy diós darab, amely éppen beleillett a mancsába.
Mire elfogyott az utolsó almaszelet, a köd feljebb emelkedett a fák közé. Visszavitték a fatálat és a kosarat a pékséghez. A köveken még ott fehérlettek Makk apró mancsnyomai: bokorhoz, padhoz, ösvényhez kanyarodtak, akár egy térkép egy különösen finom reggelhez.
