Surr, kanyar, csussz!
Vajon eltalál a teás kuckóig az a csúszda, amelyik minden próba közben másfelé kanyarodik?
Hédi a havas part közepén állt, és egyik uszonyával becsukta a szemét. A másikkal egyenesen előremutatott.
HédiPont arra!
Arra állt a teás kuckó. A kis ablakán sárga fény derengett, a kéményéből vékony füstcsík kunkorodott. Odabent már melegedett a bogyótea.
Hédi apró jégcsúszdát készített a kuckó felé. Lapított rajta egyet a hasával, igazított rajta kettőt az uszonyával, aztán elégedetten hátralépett.
HédiEgyenes, mint a teáskanna csőre!
Közben megérkezett néhány pingvinbarátja is. Színes zászlócskákat hoztak: pirosat, kéket, sárgát és egy zöldet, amely folyton Hédi csőrét csiklandozta a szélben.
Hédi nekilendült. Nem gyorsan, csak éppen annyira, hogy a hasa alatt halkan felsurranjon a jég.
Surr… csussz… és kanyar!
A csúszda jobbra fordította Hédit. Egyenesen belecsúszott egy puha hókupacba. Csak a lába és a farka látszott ki.
HédiHm. A teás kuckó ma nagyon havas!
Kidugta a fejét, a csőrén egy apró hópamaccsal. A barátai elnevették magukat. Hédi is nevetett, mire a hópamacs lepottyant.
A hókupac mellé leszúrták a piros zászlót. Hédi kicsit elsimította a jeget bal felé, aztán újra próbálkozott.
Surr… csussz… és kanyar!
Most a kék zászlócska mellett fordult vissza. Hédi egy szép, kerek hurkot csúszott, és majdnem ugyanoda érkezett, ahonnan elindult.
HédiJó reggelt! Én már meg is jöttem.
A pingvinbarátok tapsoltak. Egyikük leszúrta a sárga zászlót a hurok mellé. Másikuk odatolt egy újabb puha hókupacot, hogy kényelmes legyen a megállás.
A következő próbán ketten indultak el egymás után. Az első a piros zászlónál kanyarodott. A második a zöldnél fordult, majd lassan odacsusszant a kuckó ablakához.
BarátokEz már majdnem sikerült!
Hédi végignézett a havon. A zászlók nem egyenes sort alkottak. Az egyik jobbra billegett, a másik balra. Köztük gömbölyű hókupacok ültek, mint a fehér párnák.
Hédi hátrafelé lépdelt, hogy jobban lássa az egészet. Megbotlott a saját csúszásnyomában, és puhán lehuppant.
HédiÚgy látszik, még a lábam sem szeret egyenesen menni.
Ültében hunyorogva követte a zászlókat. Piros, kék, sárga, zöld. A kacskaringók már majdnem összeértek. Csak egy rövid szakasz hiányzott a zöld zászló és a kuckó ajtaja között.
HédiMi lenne, ha megtartanánk a kanyarokat?
A barátai közelebb léptek. Együtt elsimították a hiányzó rövid részt. A hókupacokat a fordulók mellé tették, a zászlókat pedig ott hagyták, ahol a jég maga választotta ki a helyüket.
Hédi indult elsőnek. A piros zászlónál jobbra dőlt. A kéknél széles ívben visszakanyarodott. A sárgánál megkerülte a legpuhább hókupacot, a zöldnél pedig éppen a kuckó felé fordult.
Surr, kanyar, csussz! Hédi lassan megérkezett az ajtó elé.
HédiA tea nem szaladt el!
Ezután végigcsúszott mindenki. Volt, aki a kék zászlónál vidáman integetett. Volt, aki a sárgánál felkiáltott: „Még egy kanyar!” A hókupacok puhán fogták fel a megállásokat, a zászlócskák pedig mutatták az utat.
Mire az utolsó pingvinbarát is odaért, a kuckó ablakát bepárásította a meleg. Hédi mindenkinek töltött a bogyóteából. A csészékből édes illat szállt fel.
Az ablakon át még látták a kacskaringós pályát. A piros, kék, sárga és zöld zászló csendesen lengedezett a havas parton. A csúszda egyáltalán nem lett egyenes. Mégis pontosan oda vezetett, ahol együtt akartak lenni.
