Vince és a piros gumicsizma

Az első őszi köd éppen azon a reggelen ült rá az erdőre. Fehér pamacsként bújt a bokrok közé, megpihent a páfrányokon, és apró cseppeket akasztott a pókhálókra.

Vince óvatosan lépkedett az ösvényen. A nedves levelek puhán cuppogtak a talpa alatt: cupp, cupp, cupp. Egyszer csak valami piros villant a fűben.

Egy gumicsizma volt. Olyan apró, hogy Vince két mancsa között éppen elfért. Az orrán egy csepp harmat billegett, a talpára pedig sár tapadt.

VinceHát te hogy kerültél ide?

A csizma persze nem felelt. Mellette azonban csöppnyi lábnyomok sorakoztak a harmatos fűben. Kettő előre, egy a falevél mögé, aztán megint kettő előre.

Vince körülnézett. A ködben minden bokor távolibbnak látszott egy kicsit. Legszívesebben hazavitte volna a csizmát, és megvárta volna, míg a gazdája érte jön. De talán éppen most keresi valaki.

Felvette hát a piros gumicsizmát, és elindult a nyomok után.

A csöppnyi nyomok először egy nagy, barna kalapú gombához vezettek. Vince benézett alá. Csak egy álmos csiga pihent ott, csillogó csíkot húzva maga után. Az ő lábára bizony nem kellett gumicsizma.

A nyomok azután egy páfrányhoz kanyarodtak. A levelek alatt három makk kuporgott, és mindegyiken harmatcsepp ült. Vince majdnem azt hitte, itt véget ér az út. Ekkor meglátott egy parányi sáros foltot a páfrány túloldalán.

VinceErre ment tovább.

Most már valamivel bátrabban lépett. A köd is világosodni kezdett. A fák törzse előbújt a fehérségből, és egy rozsdaszínű levél lassan Vince tüskéire hullott.

A csöppnyi nyomok egy sekély pocsolya körül összevissza tekeregtek. Volt ott madárlábnyom, csigacsík és egy kerek makk nyoma is. Vince leguggolt. Sokáig nézte a sarat, míg észre nem vett a pocsolya szélén egy keskeny csizmatalpat.

Pont olyat, amilyen a nála lévő piros csizmáé volt.

A nyom a patak felé vezetett. Vince éppen a mogyoróbokrok közé ért, amikor halk zizegést hallott.

MarciPiros csizmácska, merre bújtál?

A levelek között Makk Marci, a kis egér keresgélt. Az egyik lábán piros gumicsizma volt, a másikon csak egy vastag, csíkos zokni. A zokni hegyét óvatosan egy száraz levélre tette, hogy ne legyen harmatos.

Vince megtorpant. Nem ismerték még egymást, és ő ritkán szólított meg valakit elsőként. Megszorította a csizmát, aztán vett egy apró levegőt.

VinceEzt keresed?

Marci felkapta a fejét. Amikor meglátta a piros gumicsizmát, akkorát mosolygott, hogy még a bajusza is felfelé kunkorodott.

MarciMegtaláltad! Reggel beleléptem a puha sárba, a csizmám pedig ott maradt. Mire visszafordultam, már mindent eltakart a köd.

Vince átnyújtotta a csizmát. Marci kirázott belőle egy picike falevelet, aztán beledugta a csíkos zoknis lábát.

MarciMost megint egyformán tocsoghat a két lábam!

Próbaképpen belelépett egy tenyérnyi pocsolyába. Tocs! Aztán a másik lábával is. Tocs! Vince elnevette magát, és a patak fölött mintha a köd is megkönnyebbülten libbent volna arrébb.

Marci megmutatta, merre lakik: éppen arra, amerre Vince is hazafelé indult volna. Egymás mellett lépkedtek az avarban. Marci piros csizmái halkan cuppogtak, Vince tüskéin pedig még mindig ott utazott a rozsdaszínű levél.

Mire elérték az ösvény kanyarját, a köd vékony fátyollá szelídült. Előbújtak az aranybarna lombok, a harmat csillogott a fűszálakon, mögöttük pedig két apró csizmasor és egy sün mancsnyomai vezettek hazafelé.